Ascultă Radio România Cluj Live

Az 1848-as forradalom ünnepe Máramarosszigeten

marcius15

Az 1848-as forradalom ünnepe Máramarosszigeten

Articol editat de , 13 martie 2015, 17:37 / actualizat: 20 octombrie 2015, 9:46

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmával, vasárnap délelőtt 10 órától ünnepi istentisztelet lesz tartva a máramarosszigeti református templomban. Erről beszélgettünk Lovász István, református lelkésszel:

„Békesség Istentől!

Szeretném azt mondani, hogy március 15-ét idén már szabad magyarokként tudjuk ünnepelni, de ezt még sajnos nem mondhatom el. Amit viszont elmondhatok az, hogy Isten segítségével idén is megünnepeljük ezt a drága szép ünnepet. Immár vasárnapra is esik és remélem, hogy talán még többen is el tudunk jönni. A református templomban 10 órai kezdettel a nyugalmazott lelkipásztor Sipos István fogja hirdetni az igét. Az előző évekhez képest különösebb változás nem lesz. Ünnepi igehirdetés, fellépnek a Leőwey Klára Elméleti Líceum diákjai egy ünnepi műsorral, beszédet mond, Isten segítségével, dr. Béres István László, a Történelmi Máramaros RMDSZ elnöke, illetve sor kerül majd a koszorúzásra, úgy a templomban, mint a templom kertben található emlékműveknél, majd követi a református illetve a katolikus temetőben való nevezetes sírok fellátogatása és koszorúzása. Erre az ünnepségre szeretettel hívjuk és várjuk városunk és környéke magyarságát felekezetre és korra való tekintet nélkül, hogy egybegyűljünk, és méltán főt hajtsunk a „márciusi ifjak” és a magyar szabadságharc és forradalom neves és névtelen hősei előtt. Önvizsgálattal tekintsünk önmagunkba, hogy mennyire tudjuk továbbvinni ezt a szellemi örökséget a magyar nemzet iránti féltés és a magyar nemzet iránti szolgálatnak az örökségét, amit ránk bíztak, és amiért nagyon sokan életüket is adták.”  mondta Lovász István, református lelkipásztor, rádiónknak adott interjújában.

Hallgassa rádiónkat

Dimand István

Un drum județean intră în reabilitare
Știri luni, 22 iunie 2026, 10:21

Un drum județean intră în reabilitare

Drumul județean DJ 109F Ocna Șugatag – Ferești va intra într-un amplu proces de reabilitare, după semnarea contractului de proiectare și...

Un drum județean intră în reabilitare
Noul punct de frontieră peste Tisa, tot mai aproape de finalizare
Știri vineri, 19 iunie 2026, 10:57

Noul punct de frontieră peste Tisa, tot mai aproape de finalizare

Potrivit informațiilor prezentate de către Consiliul Județean Maramureș, de la pod și până la ieșirea din punctul de frontieră ucrainean se...

Noul punct de frontieră peste Tisa, tot mai aproape de finalizare
Țigări ascunse într-o roată de rezervă descoperite cu ajutorul unui scaner cu raze X
Știri joi, 18 iunie 2026, 13:20

Țigări ascunse într-o roată de rezervă descoperite cu ajutorul unui scaner cu raze X

Inspectorii vamali din cadrul Biroului Vamal de Frontieră Sighet au descoperit 328 de pachete de țigări de proveniență ucraineană ascunse...

Țigări ascunse într-o roată de rezervă descoperite cu ajutorul unui scaner cu raze X
Palatul Administrativ din Baia Mare, reabilitat în proporție de 80%
Știri joi, 18 iunie 2026, 10:52

Palatul Administrativ din Baia Mare, reabilitat în proporție de 80%

Lucrările de reabilitare a Palatului Administrativ din Baia Mare au ajuns la aproximativ 80% grad de realizare, marcând intrarea în etapa finală...

Palatul Administrativ din Baia Mare, reabilitat în proporție de 80%