Tőkés László Kolozsváron
2012.01.28 14:43 szerző/forrás: ambrus istv
A Kormány 3 és fél millió euróval támiogatja a kisebbséget, de ezzel az összeggel kizárólag az RMDSz rendelkzeik – jelentette ki Tőkés László mai, kolozsvári sajtótájékoztatóján. A politikus ezt azért tartja gondnak, mert szerinte a Szövetség az összeg egyharmadát írja ki pályázatokra, a fennmaradó kétharmad nem ellenőrzött, nem követhető nyomon. Ezért az EMNT részt kér a magyar kisebbségnek jutó támogatásból, így mind a Kormány, mind az RMDSz felé beindítják a pénzkövetelési folyamatot Az EMNT országos horderejűnek tartja a marosvásárhelyi önkormányzati választásokat és felszólítja a helyi magyar politikai erőket, hogy egy héten belül kössenek koalíciós szerződést. Tőkés László elmondta: céljuk az idén gyakorlatba ültetni a Mikó Imre tervet, és Ifjúsági sport-startégiát szeretnének kidolgozni. 2011 nagy kudarcaként a magyar-magyar párbeszéd elmaradását nevezte meg, és ezért kizárólag az RMDSz-t teszi felelőssé. A politikus együttérez a hatalomellenes tüntetőkkel és leszögezi: az RMDSz is felelős azért, hogy a Kormány közel állt az új egészségügyi törvény elfogadásához. Tőkés László nehezményezi, hogy a kabinet engedményeket tett a verespataki bányaprojektnek. (AI)

















