Iskolaérettségi, hat-hétéveseknek [audió]
2012.02.16 17:35 szerző/forrás: kvr
Tag: oktatás / tanügy, lélektan / pszichológia, érettségi
Hétfőn, február 20-án kezdődik az első osztályba iratkozó gyermekek pszichoszomatikus felmérése. Fehér megyében 9 felmérő központot hoznak létre, Szilágy megyében 16-ot. Még a munka kezdete előtt arról kérdeztük Keresztesi Polixéna pszichológust, mi az amit a szakember figyel egy ilyen felmérés során.
A szülők kérhetik a vizsgálatot
A szülők kérhetik az iskolaérettségi felmérést, de ez nem kötelező. Az idén előkészítő (az ún. 0-ik év) és első osztály is indul egyszerre, jövő évtől már csak nulladik osztályok indulnak. A szabály úgy szól, hogy a szeptemberig 6 évet töltő gyerekek előkészítőbe, a 7 évet töltők pedig első osztályba iratkozhatnak be. Mindkét eset alól lehet kivételt is tenni, abban esetben, ha a pszichológus iskolaéretlenséget állapít meg. Az is lehetséges, hogy egy 6 évet be nem töltött gyerek már előkészítő osztályba mehet, ha a szakember javasolja. A kérésüket a szülők az óvodákban nyújthatják be, amit a tanfelügyelőségen bírálnak el és kérik ki a pszichológus szakvéleményét.
Több tényezőn múlik az iskolaérettség
Az iskolaérettséget megállapítandó, a szakemberek testi adottságokat, szellemi képességeket és érzelmi érettséget vesz figyelembe. A fizikai tényezőt szakorvos vizsgálja meg, a másik kettő tartozik a pszichológusra. A szellemi érettséget olyan tényezőkön lehet felmérni, hogy képes-e a gyerek negyed órát folyamatosan figyelni egy feladat elvégzésére, kialakult-e szám és mennyiségfogalma, mekkora a szókincse. Bizonyos fokú térbeli tájékozódás is szükséges (lent-fent, alatt, mellett stb. ismerete). Azt is megvizsgálják mennyire fejlett a kézügyessége (az un. finom-motorika), hogyan fogja pl. a ceruzát, hogyan rajzol vonalakat köröket.
Az érzelmi érettséget az alapján értékelik, hogy mennyire tudja elviselni a gyerek a kudarcot, mennyire szorongó, hogyan viseli el az új környezet hatását. Szociális érettség jele, ha a gyerek új társaságban nem zárkózik el, nem magányosan játszik, hanem képes csoportos tevékenységre.
|
Keresztesi Polixéna |
A vizsgálat mikéntje és célja
A szakemberek külön szoktak elbeszélgetni szülővel és gyerekkel. Ez azért fontos, mert a gyerekek másképp viselkednek a szülő jelenlétében, mint idegenekkel és az iskolában sem lesz majd ott a szülő: tehát a vizsgálat szempontjából ez a fajta viselkedése a mérvadó. Emellett a szülőket is kikérdezi a pszichológus mert sok kérdésre így gyorsabban kap választ.
Általában egyórás játékos foglakozás alatt kielégítő képet kap a szakember az illető gyerekről, ritkán, komolyabb gond esetén van szükség többszöri találkozásra. A vizsgálat játékosan zajlik, számolnak, rajzolnak vagy éppenséggel egy kép alapján meséltetik a gyereket.
A szakemberek arról próbálják meggyőzni a szülőket, hogy az iskolaérettség mércéje nem az életkor, hanem a már felsorolt képességek megléte. Ezért iskolaéretlenség esetén azt hangsúlyozzák, hogy minden gyerek más, és az egy év késleltetés, óvodában tartás nagyon nagy fejlődésbeli eredménnyel járhat, míg ellenkező esetben, az iskolában csak halmozódnának a gyerek kudarcai. Éppen ezért az eltanácsolás a gyerek érdekében történik, a szülő ne érezze magát sértve tőle.
mp3player:=Keresztesi Polixéna pszichológus, az iskolaérettségi vizsgáról:=HU_hangtar_interjuk_osszeallitasok/santha_kersztesi_polixenia_iskolaerettseg_2012-02-16.mp3






















