Bádogtetős vagy fatemplomok? [audió]

 

Romániában az értékes fatemplomok megőrzése helyett inkább bádogtetős monstrumokat építünk, ezért is van szükség arra, hogy a helyi önkormányzatok képviselőiben folyamatosan tudatosítsák az épített örökség és műemlékvédelem fontosságát. Február 23-án és 24-én képzést tartanak Kolozsváron és Bonchidán Örökség – A mi felelősségünk? A helyi hatóságok szerepe az épített örökség megőrzésében és hasznosításában címmel.

Hatóság és civilek együtt

A Kolozs Megyei Tanács és a Transylvania Trust Alapítvány szervezésében létrejövő workshopra Délkelet-Erdély polgármestereit, helyi tanácsosait, a műemlékvédelemért felelős intézetek képviselőit várják. A képzésnek kettős célja van, egyrészt mozgósítani szeretnék a helyi hatóságokat az állagmegőrz

és érdekében, másrészt a civil szférát szeretnék a történelmi környezet hasznosítására biztatni. A rendezvény a CSE in Heritage: A civil szféra szerepe a közösségépítésben a délkelet-európai épített örökség megőrzése, népszerűsítése és hasznosítása révén c. nemzetközi projekt részeként jött létre, immár második alkalommal, az Európai Unió támogatásával.

Gazdag műsor, illusztris meghívottak

Be fogják mutatni a Kolozs Megyei Tanács épített örökséggel kapcsolatos terveit, de a Megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóság tevékenysége is terítékre kerül.

Erdély történelmi műemlékeinek leltárba vétele mellett esettanulmányokkal ismerkedhetnek majd a hallgatók, amelyeken keresztül képet alkothatnak a hazai és külföldi (a brit meghívott, David Baxter előadásából például az Egyesült Királyságbeli) épített örökség helyreállításáról.
Hegedüs Csilla tanácsos a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium szerepéről fog beszélni, de meg lehet majd ismerkedni az európai és nemzeti finanszírozási forrásokkal is Farkas András révén. A műsorban séta is szerepel a bonchidai Bánffy kastélyban, illetve kerekasztal-beszélgetés is.

A források félkutasához szükséges tudást nyújtják

Berki Tímea programfelelős szerint a polgármesterek megtanulhatják, hogyan juthatnak forrásokhoz, olyankor, amikor nincs lehetőség állagmegőrzésre pályázni. Ilyenkor nyílik lehetőség kulturális vagy egyéb programok megvalósítása során közvetetten jutni pénzhez, amivel a történelmi örökség restaurálható. Maga a képzés is a csatolt rendezvény példája: bonchidai Bánnfy-kastély helyreállítására sem könnyű a pénzalapot előteremteni.

mp3player:=Berki Tímeával Oborocea Móni beszélget:=HU_hangtar_interjuk_osszeallitasok/oborocea_oroksegvedelem_2012-02-22.mp3

Résztvevők jelentkezését várják

A kétnapos képzésre eddig huszonkét polgármester vagy tanácstag jelentkezett, Szeben, Maros, Kolozs, Fehér és Hargita megyéből. A részt venni szándékozók 2012. február 17-én 12 óráig jelentkezhetnek. További információkhoz az alapítvány honlapján lehet jutni, vagy a +40-264-439-858-os telefonszámon lehet érdeklődni.

Hasonló hírek

  • Nincs hozzászólás.

Szóljon hozzá