A bölcső és a koporsó is hajó alakú. A hajó, mint szimbólum vagy metafora egész életünket átszövi.Van, amelyik elszáll a szélben. Van, amelyik démonokkal cimborál.

Második hajóutunk itt keződik:

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Felszállás!

Ezúttal szürreális magaslatokba emelked(t)ünk mindjárt az elején, a Kex együttes hajója ugyanis a magasba röpít(ett) bennünket, ahol az élet alapvető kérdései is utolérik az embert, pl. az hogy “Mondjad, ki vagyok én?”

Hahaj… Innen aztán elég messzire evez(t)ünk… A hajózás ősidőktől fogva az akadályokon való túljutás, a viszontagságokkal való dacolás, ha úgy tetszik az élet viharaival való küzdelemnek a szimbóluma, irodalomban, képzőművészetben, filozófiai, vallási gondolkodásban egyaránt. Hétköznapi  szólásainkban, közmondásainkban is jelen van, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a gondolkodásunk mélyrétegeibe, fogalmazhatnék úgy is,  hogy a jungi értelemben vett kollektív tudatalattiba is eljutott; ha úgy tetszik, számunkra már eleve adott ez a jelkép vagy jelképrendszer.

Hajó, hajózás, hajós. Matróz vagy kapitány, esetleg evezős gályarab. Nyugodtabb vizekre evez, révbe jut,  illetve léket kapott vagy hajótörést szenvedett, és még sorolhatnám… Ha süllyed a hajó,  a mentésben a Generál együttes mindig segédkezik.

Egész életünket átszövi a hajó, mint szimbólum vagy metafora. A születés és halál is hozzá kötődik. A bölcső és a koporsó is hajó alakú.  A görög mitológiában  Kháron a hajóján, ladikján viszi át a lelkeket a túlvilágra, a Kalevalában is csónakkal utaznak a holtak országába, Tuonelába. Persze nekünk, modern és posztmodern embereknek már hajóból is nagy kell, Noé bárkájánál is összehasonlíthatatlanul nagyobb. Számunkra a világ legmegbízhatóbb, elsüllyeszthetetlen hajója a létminimum. Egyszóval, óriási nagy hajóra,Titanicra vágyunk. Mint amilyen a Republic víziójában is megjelenik.

Persze nem hiányozhat   “hajós” életünkből egy kis ironikus nosztalgiázás sem,  olyanszerű, mint amilyenben  a HBB egy hajóskirándulás következményeit foglalta dalba  (2001-es Vadaskertjében).

A vízen hánykódó Hajó : az antikvitás óta ismert sorsszimbólum. Politikai értelmezésben, értelemben is egészen korán megjelenik, hiszen már Plátonnál az államot testesíti meg. A hajó egyidejűleg a végtelen szabadság, határtalanság és a rabság, megkötözöttség jelképe. A  hajó ki van szolgáltatva a tengernek, ahhoz, hogy a pusztulást elkerülje,  és eljusson céljához, fedélzetén hierarchikus rendnek kell uralkodnia, vagyis a személyes szabadság korlátozott. Ám nem mindegy, hogy ki  korlátoz… angyal vagy démon. Az Ossian zenekar démon hajója Seholország fele tart, de tudjuk jól, kedves sorstársaim,  hogy felfele mindig van kiút. Az Ossian számára ez a „felfele” a romantikus szenvedély, az  “ósdi”-alapvető értékekkel való elkötelezett azonosulás. Aki ezt felvállalja és éli, hát igen, annak széllel szemben is lehet.

És amikor a  démon hajót elnyeli a köd, megadatik nekünk, hogy szelídebb vizekre evezzünk, de a nagy kérdésektől itt sem szabadulunk. Térkép nincs, sokszor úticél se, de mégis hajózni kell. Ahogy például Zorán teszi. Köszönöm, hogy velem hajóztak/nak, ne vegyék zokon, hogy nem ér(t)ünk révbe. De jó (volt) úton lenni. Akár a palackpostán is írhatnak nekem, ha így (vagy másképp) gondolják.

Mihály István

Két héttel ezelőtti ígéretemhez híven, ezen a szombaton (április 14-én) 16.40-kor ismét hajóra szállunk, és kicsit (akarom mondani: JÓVAL) mélyebb vizekre is kimerészkedünk.

Valami más – szóban és zenében…

Egész életünket átszövi a hajó, mint szimbólum vagy metafora. A születés és halál is hozzá kötődik.
A bölcső és a koporsó is hajó alakú.  A görög mitológiában  Kháron a hajóján, ladikján viszi át a lelkeket a túlvilágra, a Kalevalában is csónakkal utaznak a holtak országába,Tuonelába.
Persze nekünk, modern és posztmodern embereknek már hajóból is nagy kell, Noé bárkájánál is összehasonlithatatlanul nagyobb… Számunkra a világ legmegbíhatóbb, elsüllyeszthetetlen hajója a létminimum.

Vendégeink a KEX, a GENERÁL, a HBB, az OSSIAN, a REPUBLIC….

Számítok figyelmükre. (M.I.)

ITT A MÓLÓ, aki szombaton nem volt “hajóközelben”, pótolhatja a mulasztást. Tessék felszállni:

A Zenenegyed március 31-i kiadásában befogtuk a szelet a vitorlákba és messzire hajóztunk.

40 évvel ezelőtt, 1972-ben Koncz Zsuzsa cseppet sem kesergett azon, hogy elment a hajó. Melyik is? Hát természetesen a szerelem hajója, amelyről nem igazán bírtam kideríteni, hogy a szél vagy leláncolt evezősök, a szerelem vidám rabszolgái hajtották a távoli szigetek felé.

Koncz Zsuzsa szigetéről csatahajóval indultunk tovább, méghozzá a 424-es számúval, amelyet természetesen Lokomotív hajtott. Illetve hát, a Presser Gábor – Sztevanovity Dusán szerzőpárossal szólva, elől a táltosok gyorsítják, s hátul a barátok megtolják. Hát ez a hajó, szerintem, nagyon sínen van!

Szerencsésen be is futott a Zenenegyedbe és megpihent, de mi azonnal átszálltunk egy másik fedélzetre, és elindult velünk ismeretlen tájak, fagyos tengeri szigetek felé Balázs Fecó Sötét hajója.

Ezzel eljutottunk a nosztalgia csendesen ringatózó vizeire is, ahol sok a magányos sziget. Az egyik eldugott öbölben pedig ott találtuk a bolondok hajóját, amelyen Hobo és Ruzsa Magdi várt bennünket.

Van ami örök és nem eladó. A bolondok hajója ma is mindenkit vár, de holnap már zárva lesz – figyelmeztetett bennünket Hobó,  mielőtt a Zenenegyed kapuit bezártuk. Annyi időnk még maradt, hogy a nosztalgia jegyében meghallgassuk a Volgai hajósok dalát. A Metró zenekar rövid kórusbetéttel színesített insztrumentális opuszával ért véget az első utunk.

Ígérem, két hét múlva folytatjuk hajózást, és akkor majd az eddigieknél mélyebb vizekre is kimerészkedünk… szóban és zenében is.

Ezen a szombaton a Zenenegyedben hajóra szállunk. Vár ránk a 424-es csatahajó, a sötét hajó és a bolondok hajója. Zavaros vizeken is evezünk…  LGT, Balázs Fecó, Hobó és Ruzsa Magdi,  Koncz Zsuzsa, Metró….Valami más – szóban és zenében.  A hajóskapitány, Mihály István vagyok, és várom önöket szombaton délután 4 óra 40 perckor.

Azt ígértem  önöknek az év elején, hogy a Zenenegyed idei kiadásaiban emlékezetes rockkoncertekbe is belehallgatunk, olyan albumokba, amelyek ritkán szólalnak meg a rádióban.

Idén 50 éves az Omega együttes. Nem akármilyen évforduló ez, minket is kötelez. A Valami más jegyében a Zenenegyed március 17-i kiadásában a  Live at the Kisstadion c.  dupla albumról csemegéztünk.

Az Omega 1979 szeptember 8-án és 9-én két nagyszabású koncertet adott a Kisstadionban, ennek anyagából két dupla lemez is készülţ az egyik magyar nyelvű, a másik pedig érdekes kétnyelvű vállakozás, egyes dalok ugyanis angolul szólalnak meg. A szinkron, amely a stúdióban készült, szerintem kivételesen jól sikerült, Kóbor János remekelt.

Ez a koncertlemez az Omega  akkor még nem teljesen lezárt space rock korszakának egyfajta összefoglalása. A dalok nagy része az Időrabló,  a Csillagok  útján és a Gammapolis c. albumról való.

Igazi érzelmi, zenei ellenvilágot teremt az Omega ezen a fantasztikus hangulatú koncerten. Azt mondanám, az elvágyódás teremtő erejű  zenéje ez. Arról a  – sokunk számára legalább ideig-óráig ismerős – léthelyzetről, hangulatról, életérzésről  tudósít, amikor az embernek “elege lesz”,  tökéletesen idegennek érzi az őt körülvevő  szűkebb-tágabb világot,  makro- és mikrotársadalmat (és magát e világban), és leszámolt már a különféle politikai, társadalmi utópiákkal, eszkatologikus ideológiákkal; amikor már-(még),  vagy már megint tudja, tuni véli, hogy „nincsenek szigetek”.

És mégis vannak, hiszen ezek a dalok pontosan oda visznek el bennünket. A kiábrándultság és meghasonlottság nem depressziós, diszharmonikus zenébe, hanem valamiféle fájdalmas, de rendkívüli vonzerővel bíró, feloldó hatású harmóniába torkollik. Egy más világ nyitja meg kapuit. Russian Winter – vagyis Orosz tél, vagyis a Léna c. opusz angol változata, Gammapolis Start, Late Night Show – (Éjféli koncert),  majd a Metamorfózis II, angolul, és végül a Finálé.

Mihály István

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

A műsor (újra) meghallgatható ITT.

A Zenenegyed  szombat délután 4.40-kor kezdődő kiadásában az 50 éves Omega együttes legjobb koncertlemezébe hallgatunk bele. Akár vitatkozni is lehet velem (tegyék meg), de úgy gondolom, erre a címre teljes joggal csak a Live at the Kisstadion című dupla album pályázhat.

Nincsenek szigetek. Nincsenek szigetek? Igenis, vannak. Elvágyódás és érzelmi ellenvilág. A Zenenegyedben, szombaton délután. Valami más – szóban és zenében. Számítok figyelmükre.

M.I.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

HALlgasson a jólétére! Mihály István fotója.

Ezen a szombaton a ZENENEGYEDben,  fél öt után tíz perccel arra keressük az újhullámosan alternatív választ, hogy miért „jó” nekünk?

Feloldódunk a jelenben az Ocho Machóval, aztán a kreatív nosztalgia  jegyében újraéljük, hogyan is volt jó nekünk a hetvenes évek második felében a „mozgó világban”, de ez sem (lesz/volt) az „igazi”, hanem AZ „igazibb”, hogy úgy mondjam “neoomegás”,  mert a 2010-es szimfonikus átiratot „olvassuk”. Aztán jut nekünk ultravaló is, álmok nélkül, de ez is jól jöhet még…

Eljön annak is az ideje, hogy nevén nevezzük a dolgokat, kiderül, hogyan szól a Prognózis erről a kutya világról. Végül Keresztes Ildikóval újra felfedezzük a bikinit. No, sajnos nem lubickolni megyünk, hanem egy szívszorítóan korszerű, expresszionista jelenlétbe kóstolunk bele, az Adj helyet magad mellett (kérés? imperatívusz? vágyálom?) jegyében, amely nemcsak bikiniben, hanem nagykabátban is menő…  Kívánom, hogy kapja el a kedves hallgatót is a jólét hulláma! Ajánlom magam, és elsősorban vendégeinket és a JÓ(L)LÉTET,     Mihály István

P.S. : Mit szólnak hozzá?

P.S.2: Esetleg kóstoljanak is bele:

www.radiocluj.ro/hu/multimedia/hangtar/reszletek/audio/zenenegyed-alternativ-jolet-1.html

A Valami más jegyében idén a tematikus összeállításokon kívül emlékezetes, de lemezen csak kis példányszámban megjelent  rockkoncertekből is nyújtok lízelítőt a progresszív és alternatív zene rajongóinak, a ZENENEGYEDben.
Február 4-én, szombaton délután a Mini volt a vendégünk.

Úgy gondolom, méltatánytalanul ritkán, MINIatűr adagokban  kapnak “életteret” az elektronikus médiában. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Török Ádám legendás csapata 1968-ban alakult, és a vájtfülű közönség a magyar progresszív rock-blues egyik legjobb képviselőjeként tartja számon.
A meghatározás, besorolás természetesen sántít, hiszen, mint majdnem minden igazán jó csapat, a Mini is besorolhatatlan, kilóg  még az igazán hozzáértő kritikusok finom, árnyalt kliséiből is.    Szívem szerint elmondanám róla, hogy zenéjében egyedi módon ötvoződik a rock, a jazz, a blues, a funk, vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy a bluesrockot egyesítették a jazzrockkal vagy rockjazzel.

A rosszindulatú kritika persze mindig kiemeli, hogy Török Ádám a Jethro Tull bűvöletében komponál és fuvolázik, de érzésem szerint epigonizmusról szó sincs. A gőzhajúnak becézett Török Ádám szerintem igazi, hamisítatlan “fuvolalovag”.
A Mini mindig is kivételesen jó koncerteket adott. 1993-ban a zenekar 25. születésnapját nagyszabású jubileumi koncerttel köszöntötték. Ennek nyilvános  főpróbáján készült az a felvétel, amely ma már igen ritkának számító, kis példányszámú lemezen jelent meg.          (Mihály István)

A Zenenegyed legközelebb február 4-én, szombaton 16.40-kor jelentkezik, ezúttal a jazzes elemekben gazdag blues-rockot játszó MINI együttes muzsikájából csemegézünk, és ezzel régi mulasztást törlesztünk. Török Ádám ezúttal is bebizonyítja, hogy igazi fuvolalovag.

Tudom, sokan azzal vádolják a “gőzhajú” Török Ádámot,  hogy a Jethro Tullt majmolja, erre csak azt mondhatom,  hogy elkelne pár ilyen színvonalú epigon a magyar rockzenében.

Kíváncsi vagyok, önök mit szólnak ehhez az összeállításhoz, amelyről egyelőre csak annyit árulok el, hogy a Gőzhajóra nem szállunk fel, igazi ritkaságnak számító koncertlemezről csendülnek fel a Mini kevésbé ismert, progresszív opuszai.  (M.I.)